2012. június 9., szombat

Ha jó az idő sokan vannak az a baj

Ha jó az idő, gyakran meglátogatunk közeli bííícseket. Ilyenkor érezni igazán, milyen szerencsések is vagyunk. Elég egy kb. fél órás autókázás ahhoz, hogy újabb kis parti településeket fedezzünk fel.

Ilyen pl. Vila de Cha, ahol Verus már korábban járt egyszer, én most voltam először, cuki kis halászfalu, elhagyott homokdűnés, sziklás partokkal. Séta után megpihentünk egy kis parti bárban, ahol végre Heinekent adtak (a legtöbb helyen csak a helyi Super Bock vagy Sagres söröket csapolják). Fizetés után főnibá valamit motyogott nekünk, nem értettük úh elindultunk, már vagy 200 métert távolodtunk a sétányon, amikor loholva utolért minket, és átadott egy követ, amire ráfestette a bár logoját és ráírta a hely nevét, és mondta hogy a jövőben is szívesen lát minket, ha erre járunk ismét térjünk be hozzá. Hhhmmmm... Egy tökéletes délután!!


A másik szupi helyre kb 15 perc autókázás is elég, ez a Portóval szemközti part (ami ugye már Vila Nova de Gaia település). Ezt a részt szoktam reggelente a buszról látni, de még sosem jöttünk el ide. Vmi ornitológiai központ is van itt. Pár bátor fiatalember az óceánba is bemerészkedett, ami azért nem kis szó. Képeket pakoltam a Vebapo blogfotók közé.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése