Az intim pillanat...avagy egy kezdő szülő aggályai

Még amíg annyira komoly munkahelyem volt, hogy tanároknak mondtam meg a frankót, kb minden előadáson elmondtam nekik "az intim pillanat" fontosságát. Azaz, hogy nyugodtan zárják magukra az ajtót, csak ők és a kis újdonság, és tessék barátkozni,mikor senki nem figyel.
Ma elérkezett az enyém...bár szerencsére nem egy intreaktív táblával, hanem a Cárral.
Nem tervezett pillanat volt, én azt gondoltam, hogy egyszerűen csak wax-kaparás lesz. De ahogy felhoztam a lakásba, ahol csak ketten voltunk, rájöttem, hogy most van először ilyen. Egyik ex-tulajdonos aggódó tekintete sem figyel minket. Most éreztem először, hogy ő az enyém. Nem új a családban, nincsenek rajta virágok, és neve is van már, de az enyém!
Az emelkedett pillanatnak gyorsan vége lett, mikor rájöttem,miért is hoztam fel és fektettem két székre. Nagyon koszos szegény. Le kell kaparni a waxot. Megy ez nekem, tudom, hogy hajszárítóval meg kell olvasztani és csak aztán kaparni. NADE! ez csak nekem lesz az első. Ő már nagyon sokszor átesett rajta. Mivan, ha nem leszek elég ügyes, vagy elég alapos? És mennyire kell megolvasztani a waxot? És mennyire erősen szabad kaparni? És ez a kaparó miért ilyen szar, miért nem szedi le egyenletesen?
Friss gyerekes barátaimmal beszéltem a napokban (sziasztok Bori szülei!) és ők számoltak be ilyen érzésekről,csak teljesen másmilyenekről. Természetesen nekem nehezebb.
Most itt áll velem szemben a szobában, hanyagul a falnak támaszkodik, és egy dolgot már biztosan tud az új gazdájáról: nem maximalista.


Off: sajnálom, ezen kívül tényleg semmi érdekes nem történik velem, úgyhogy nem fogok sűrűbben írni a jövőben sem. A brutálisabbnál brutálisabb edzéseimről gondolom nem akartok hallani, arról meg, hogy mennyire tudok pánikolni attól, hogy nemsokára portugál gyerekekkel kell szembenéznem nem akarok írni. :)