2012. június 11., hétfő

Hátrányok

Ez nem egy kismamablog, mint azt jól tudjátok, sőt most egy kicsit átmegyünk ellenblogba. Ugyanis! Szeretném ha lenne nyoma annak ami tényleg volt/van, az "életemlegszebbkilenchónapja" bejegyzésekkel ellentétben. Küldöm azoknak akik még tényleg nem voltak ilyen helyzetben, későbbi magamnak ha véletlenül elfelejteném ezeket, illetve azoknak a férfi olvasóinkak, akik már régóta (mondjuk több,mint 5 éve) élnek kapcsolatban és éppen egy komolyabb lépésen gondolkodnak, hiszen már azért nem mai csirkék.

- a legviccesebb az volt, hogy konkrétan a teszt megcsinálása után hánytam először. Mondjuk abban nem voltam biztos, hogy az nem pszichés, de az azóta eltelt néhány hónap azért bizonyította, hogy megy ez nekem bármikor is. Igen, én vagyok az, akinek az első 3 hónap után sem múlt el a hányás.
- amikor viszont már nem csak a citromos icetea maradt bennem, és szinte már erőm is volt, akkor elkezdődött a migrénes korszak.
- aztán meg a mai napig tartó gyomorégés. Ami először csak nagyon szar, de mostanra már éppen aludni sem tudok tőle. Ez azért zavaró, bár kétségtelenül jó edzés. És nem, nem azért van mert annyira kövér disznó lettem, hanem mert csak. Szerencsés alkat vagyok! Ha a mondás igaz, a kölöknek akkora haja lesz, hogy azonnal be tudjuk úgy zselézni, mint Ronaldónak plusz be is tudjuk fonni.
- extrák: hátfájás, kezdődő vizesedés, hormonok győzelme a józanész felett

A rend kedvéért: "Minden terhesség más!"
És természetesen egy darab olyan 3D-s fotó, amit nemsokára publikáunk majd (spoiler alert!) azonnal kárpótol mindenért! És bármikor újrakezdeném, meg ilyenek...

UI: Anya, ne ijedj meg, nem történt semmi baj! :)

7 megjegyzés:

  1. A bevezetést nem értettem, de érdekes volt egy ilyen összefoglaló is, hogy miért vagyunk szerencsések, mi férfiak! :)
    Mármint hogy ugye értünk az autóhoz meg fel tudjuk fúrni a polcot!

    VálaszTörlés
  2. Örömmel konstatálom kislányom, hogy a terhesség sem tett szentimentálissá. Ezért, ha a közeli napokban mégis indokolatlanul sírva fakadnál, akkor indulás a kórházba!

    VálaszTörlés
  3. gyomorégésre salvus víz a jó. nem tudom ott kapható-e, kérdezz utána. csak 1 dl kell egy nap, asszem, irtó rossz az íze, de csodákat művel. legalábbis ezt mondja az összes barátnőm, akinek volt gyomorégése. én még nem ittam : ), de állítólag tényleg az az egyetlen, ami jó.

    VálaszTörlés
  4. ja, azt kifelejtettem, h hát, nem gyönyörű dolog a terhesség?!? : )))))

    VálaszTörlés
  5. Ezt a víz-izét még nem hallottam, utána kérdezek, már csak azért is mert az biztos vicces beszélgetés lesz. Nekem most Rennie a legjobb barátnőm, de az biztos, hogy el tudnék képzelni hatékonyabb cuccot is!
    Köszi

    VálaszTörlés
  6. Sajnos kevéssé valószínű, hogy a Bükkből eljutna Portoba a Salvus víz (bár tévednék)

    VálaszTörlés
  7. megjavult a gyomorégés? küldjünk salvus vizet? lehet egyáltalán folyadékot postázni? vagy már mindegy? : )))
    hogy vagy amúgy? el vagytok tűnve....

    VálaszTörlés